HTML

Belsőoktatás

Felsőoktatás, és a mi mögötte van...

Friss topikok

  • Joey85: Az értelmiségi családból származó kölkök valszeg azért teljesítenek jobban, mert ott mondjuk a szü... (2008.01.19. 16:32) Reform vagy amit akartok

Linkblog

Archívum

2008.01.13. 21:24 Kevesebb rektor, több oktatás

Az oké hogy felső, de hol marad az oktatás?!?

Egy kedves barátom története egy vidéki főiskolán...

Az úgy kezdődött, hogy a mintatantervben volt egy tantárgy, mindegy is hogy mi volt a neve. Ebből a tantárgyból félévközi jegyet kellett volna kapniuk a hallgatóknak, tehát a félév során leadandó feladatokból és zárthelyi dolgozatokból értékelték volna a hallgatók munkáját.

A félév elején aztán kiderült, hogy az órák összesen 6 alkalommal, tömbösítve lesznek megtartva, mert egy németországban dolgozó vendégprofesszor fogja őket tartani. A prof az első alkalommal nem érkezett meg, így az óra elmaradt. Később az utolsó előtti órát már előre lemondta, más elfoglaltságaira hivatkozva. Így aztán négy alkalommal volt összesen megtartva óra. Ezeken az órákon a szakkifejezések egy részét németül mondta a kedves oktató, másik részét latinul, mert magyarul nem annyira ment neki. Félév közben zh-t nem íratott, feladatot nem adott ki a hallgatóknak.

Ezt követően eljött a vizsgaidőszak, meghirdettek 3 időpontot vizsgára (egy olyan tárgyból melyből már rég túl kellett volna lenni az értékelésen!). A három időpont kedd-szerda-csütörtök volt a vizsgaudőszak utolsó hetében.

Az időpontok között prof úr nem javította ki a dolgozatokat, csak az utolsó napi dolgozatok után, javítási lehetőséget nem adva ezzel! Az évfolyam 80%-a megbukott, ennek ellenére javítási lehetőséget az oktató nem adott. A tanszékvezetőt is megkeresték a hallgatók, az ő válasza az volt, hogy örüljenek hogy egy nemzetközileg is elismert szakembertől tanulhattak! Az intézmény szabályzata szerint a vizsgidőszakban legalább 3 alkalommal kell vizsgázási lehetőséget biztosítani a hallgatóknak, közte természetesen ismertetve velük az előző vizsgák eredményeit. Csak ez a kedves oktatót nem érdekelte... És a tanszékvezetőt sem...

Szívesen megkérdezném az érintett oktatót, vajon mennyi fizetést vett fel a 4 alkalomért... És nem értem attól hogy valaki a szakmájában tekintély, attól miért kell mindent elviselni tőle? Ez így nem oktatás! Vagy csak a hallgatóknak vannak kötelességei?

Szólj hozzá!

Címkék: vizsga felsőoktaás oktatói mulasztások kiskirályság


2008.01.12. 12:22 Hallgató

Reform vagy amit akartok

Gazdag vagyok! Annyira támogat az állam, hogy csak na! Olvastam az OKM honlapon, csak utána ki kelett mennem megmosakodni, mert miközben azon gondolkodtam, hogy mire is költöm újdonsült jövedelmem belelógott a kezem a bilibe. Ahogy felnéztem a tükörben vettem észre, hogy annyira lebénította a marketingszöveg az agyamat, hogy laza kis nyálfolyam volt a szám szélétől az államig.

Aprorpó állam! Vissza is ültem a gép elé. Ez a cikk ide vonatkozó része:

"A jelenlegi 5,6-6,6 milliárd forint helyett jövőre 8-10 milliárd forintot fizetnek ki az intézmények szociális alapú támogatásként."

Dejó! Okés, már okosabb voltam, a pénzköltésig nem jutottm el, de beleéltem magam, így a nyálas részt nem tudtam kihagynyi.  Irány a fürdő, mosakodás. Talán az arcommal kontaktusba lépő hideg víz miatt, talán mert épül a Pavlovi reflex, de elkezdtem kutakodni, nem hiszek én már senkinek! Irány a HÖK honlap, utána a HÖOK-é. Sok infó nincs... :S Akkor keresek magam! Miből is jut nekem több?

Megvan, a normatíva alig emelkedett (116500-ról 119.000 Ft-ra évente államilag támogatott hallgatónként). Ezt az intézmény kapja a hallgató után, és ebből fizeti ki a szociális támogatást. tanulmányi ösztöndíjakat. Azanjya! Nyilal belém, de idén nem volt tankönyvtámogatás, meg lakhatási támogatás sem! Mégsem az intézmény tette zsebbe? Ez aztán szöveg! Kétszeresére nőtt a támogatásra rendelkezésre álló összeg, mi? Igazából pedig csak 2.500 Ft-al emelték meg a támogatást hallgatónként! A többit meg átscoportosították, így a tanulmányi ösztöndíjam csökkent... Megint irány a fürdő, mert kezdek ideges lenni... Ez azért már durva...

"Az eddigi bizonytalan, félévente változó összegű szociális támogatásokat a leginkább rászoruló hallgatók esetében havi 11, illetve 22 ezer forint összegű garantált támogatás váltja fel."

Én nagycsaládos vagyok, így beleestem a kategóriába sajnos. Azért mondom, mert eddig csak azok a nagycsaládosok kaptak szocális alapon támogatást, akik rá voltak szorulva. Most mindenki kap, ezért nekem is kevesebb jutott. Igazságosság? Nekem nem az... Akinek havi kétszát keresnek a szülei, annak biztos nagyon igazságos. Anyukám pedagógus, apu munkanélküli. Nekem nem jár semmi, csak igazságosság. A minsiztérium igazsága a gazdagoké, nem az enyém.

"Ebben a körben az első alkalommal beiratkozók további egyszeri 58 ezer forintos támogatást is kapnak."

Tökjó! Mindenki kap, még a miliomosok is... Mekkora találmány!

"Az idén kiemelkedő teljesítményt nyújtó hallgatók támogatására jutó összeg közel 20 százalékkal (kétmilliárd forint) emelkedik 2008-ban. Egy jó tanuló, rászoruló hallgató havonta 50-60 ezer forint támogatást kaphat."

Okés, megint olvasok a neten, kicsit több az infó, ami fent van, ezen már sokan vitatkoztak! Hogy is van ez? Nem kaptam annyi szoctámot mint eddig, de emelkedik az ösztöndíjam? Megvan! Hát a tandíj! Abból van az emelés egy része! Okosak azért azok a minisztériumi sajtósok! Én hiába tanulok jól nem kapok többet, mert amit eddig én kaptam szociális támogatást, most kollektíve mindenki kapja. Szegény vagy gazdag, de nagycsaládos. Akkor is, ha semmi nem indokolja a szükségességét, akkor is, ha millókat keresnek a családban.

Szarabbul jártam mint tavaly, de legalább több pénzt költöttünk erre is. Nem lehetne ugyanannyiból jobb rendszert csinálni?

17 komment

Címkék: höok szoctám hök felsőoktaás okm


süti beállítások módosítása